Címkefelhő
Feedek
Megosztás
Legfrissebb hozzászólások
  • MatVabera: Order Xenical Uk Prezzi Levitra Generico <a href=https://brandciali.com>п»їcialis</a> Amoxil For Cats Secure Bentyl With Free Shipping Us No Doctors Consult
    (2018-06-11 05:46:01)
    részlet 8
  • LBM: Ebből lesz a "munka egy tál rizsért" projekt, csak az már nem csak a közmunkásokat fogja érinteni, hanem minden munkavállalót...
    (2012-09-12 00:29:07)
    A negyvenhétezerről és az alattomos paradigma-váltásról
  • Fiby: Ez egy remekül felépített, zseniálisan szavakba öntött gondolatmenet! Személy szerint egyet értek (sajnos egyet kell, hogy értsek, bármennyire nem tetszik, hogy ez a helyzet).
    De lassan kezdek aggódni, hogy egyszercsak eltűntetik azokat, akik ennyire jól átlátják a helyzetet, és még ráadásul hangot is adnak az észrevételeiknek.
    Ja, és szeretnék engedélyt kérni a terjesztéshez.
    (2012-02-21 23:02:08)
    A negyvenhétezerről és az alattomos paradigma-váltásról
  • Fiby: szerintem nagyon jók. főleg a megfogalmazások tetszenek, a bő szókincs. :)
    (2012-02-15 14:01:12)
    részlet 5.
Bemutatkozás

Aszaltvíz.

részlet 12.

Hódosi letelepedett az egyik ágy szélére, lábát az íróasztal egyetlen szabadon hagyott sarkán pihentette. Ölébe vette a szendvicsét és eldöntötte, hogy néhány percre kiszáll, még a kicsi szoba nyüzsgéséből is. A szendvics még meleg. A gyomra korog. A kilátások rosszak, ahogy öt perc múlva is azok lesznek. Mi baj lehet?

A zsebe mocorogni kezdett, majd  felhangzottak a Cabanera első, szolid ütemei. A francba! Ez Klára! Különben mindegy, majd visszahívja, gondolta, miközben azért elpakolta öléből a tálcát. Nem igaz, hogy enni se hagyják az embert! - Dühöngött és amikor kilépett a szobából, Carmen szenvedélye ellenállhatatlan lett volna, de Hódosi egy gombnyomással belefojtotta a szót a készülékbe:

- Hello, édes!

- Szia, aludtál?

- Nem, még dolgozom. Tudod, az ásatás. Hogy ment a kultúr-mulatós?

- Neked, édes, rosszabbul, mint hinnéd. Lehallgattam egy beszélgetést.

- Jane Bond? - Bálint belevihogott, de kicsit ideges lett. - Mi van?

- A tanszéketek megszűnik. Semmi integráció, semmi kompenzáció. Ki lesztek dobva mindannyian. Bocs, szívem, nem tudtam volna szebben mondani. Egyetlen régészeti tanszék marad, amelyik az összes magántámogatást  megkapja.

- Öö... húbazz' Biztos? És Kelemen?

- Miatta ne aggódj. Őt hallgattam le. Azért lesz neki leánya, pénze, bora. Ez nem hivatalos, majd az őszi szemeszter legelején akarják bejelenteni, csakk tudd.

- De melyik marad? Nálunk van a legrégebbi, ez a leghíresebb... á, ez valami félreértés.

- Nem, nem az. Valójában kézben fogják tartani az ásatásokat. Az iparkamarának, vagy minek joga lesz beszüntetni, az engedélyeket meg ők fogják kiadni. A publikációkat a nemzetstratégiai hivatal előzetesen cenzúrázza. Vagyis nem, nem úgy fogják hívni, de az lesz.

- És a hallgatók? - kérdezte Bálint csendesen. - Velük mi lesz?

- Nem tudom. Csak ennyit tudtam kideríteni. Meg azt hiszem, van valami a mostani munkáddal is. Útban vagytok.

- Ja, arra rájötünk. Be is fejezzük.

-Akkor hamarosan látlak?

- Hát, lehet, hogy még elintézek ezt-azt.

részlet 11.

Klára elsétált a büféhez, ügyelve arra, hogy a két férfi jól lássa, amint lassan válogat az asztalokra felhalmozott csendéletekből. Semmitmondó beszélgetéseket is kezdeményezett az útjába kerülő vendégekkel. Nem sietős. Látszólag a többieknek sem, bár néhány hivalkodóan elegáns hölgy és a stílus-diktátorok alantas bosszújának áldozatává lett úr láthatóan, illetve alig láthatóan harcoltak azokért a falatokért melyek összetevőit egyikük sem tudta volna megnevezni.

Egy félénk, középkorú fickóval összekasztotta a villáját az utolsó túróval töltött paradicsom fölött, pedig ott nem volt tolongás.

- Elnézést, hölgyeké az elsőbbség!

- Ugyan, nem vagyok éhes... tessék.

- Ha nem haragszik, meg is felezhetnénk... úgyis kérdezni akartam Öntől valamit. - a férfi jámbornak tűnt, emellett értelmesnek is. Valószínűleg az önbizalomhiány és a bizonyítási kényszer között vergődte le az életét. "Szimpatikus, csak nagyobb pofa kéne." - állapította meg Klára a találkozás első néhány másodperce alatt, amikor rendszerint embertársainkról végérvényesen ítélkezünk.

- Legyen. - mondta a lány - de csak mert érdekel amit mondani akar - és rákacsintott. Ez nem volt szép.

- Öö, nem, vagyis igen... szóval igen. Tehát én nem...

- Tehát? - kérdezett visza Klára, a szemébe nézett. Kicsit bűntudata volt, kicsit meg odapillantott, hogy őrzik-e még a táskáját.

- Ön ismeri Kelemen professzort. - jelentette ki a férfi.

- Mondjuk, hogy igen. - mosolygott a lány.- Dehát annyian ismerik! Olyan okos, nem gondolja? És milyen népszerű!

- Kérem, én kérnék Öntől valamit.

- Tőlem szoktak... - "Például, hogy főzzek kávét, meg intézzem el, hogy ne kapcsolják ki a szerkesztőségben a villanyt...de mi a fenét akarsz te?" gondolta.

- Kelemen professzor támogatására lenne szükségem. A gyűjteményünk fennmaradása a tét. Van az a pályázatunk, keresztény művészet, talán hallott róla.

- Ön keresztény?

- Hogyne! - a férfit láthatóan meglepte a kérdés.

- És a prof ön szerint az? - Klára szórakozottan csevegett, mert Kelemen és Hegedűs testbeszéde kötötte le. - Vagy én, úgy nézek ki? - "a kisördög bújt belém, a fenébe is" - gondolta, és a férfi felé fordulva megigazította a ruháját, mert már szinte mindent takart.

- Igaza van. Jó szórakozást. - mondta a kicsi okos ember, és elindult.

- Kérem! - szólt utána alány - talán tehetek valamit! Ideadná a névjegyét?

Részlet 10

Hegedűs átadta Kelemennek az apró kártyát. Várt, míg a professzor a laptopján megnyitotta és átnézte a tartalmát. Az iroda – Kelemen irodája – egyszerű, modern bútorokkal berendezett szoba volt. Nem az egyetemen találkoztak, hanem a Nemzetstratégiai Kutatóközpont épületében, ahol a professzor szakértőként dolgozott néha és Hegedűsnek is volt itt egy bizottsági pozíciója.

 

-          A fiam szobájában találtam. Remélem nem olyasmi, amiért le kéne állnunk, de gondoltam jobb, ha megnézi. Tegnapi felvételek.

-          Jó, hogy elhozta. Ez… ez páratlan lehetőség.

-          Mármint kinek?!

-          Beszélgessünk.

-          Idefigyeljen, én nem akarok magával régészeti leletekről beszélgetni. Megnéztem, mielőtt odaadtam. Engem, speciel nem érdekel, csak folytatni akarom a dolgomat.

-          I. Béla hatodik gyermekéről van szó benne. – mondta Kelemen türelmesen.

-          És??

Ismét rá kellett jönnie, hogy nem mindenki olyan jártas a magyar történelemben, mint ő volt úgy kilenc éves korában. Mindig óvatosan kell fogalmaznia és sokat, de nem kioktató stílusban magyarázni, ha nem szakmabeliekkel beszél. Márpedig a terv, ami megfogant a fejében, megbízható szövetségeseket igényel és lehetőleg nem szakmabelit. A tudományos büszkeség itt csak bezavarna.

 

-          A krónikák a király öt gyermekének a sorsáról írnak, a hatodikat nem is mindenhol említik. Ebben a feljegyzésben az áll, hogy volt egy Richeza nevű lány is, akit az 1063-as lázadás idején elrejtettek.

-          Á, tényleg? Ez nagyon izgalmas. – Hegedűs malmozni kezdett az ujjaival és a sarokban álló páfrányt vizsgálgatta. Ahogy kicsit mozgatta a fejét, a növény árnyékos, majd a napos oldalát látta.

-          Igen. A hercegnőt elbújtatták és nincs hír róla. Van egy eddig ismeretlen Árpád-házi ág!

-          Csak nem akarja megkeresni a leszármazottat, Professzor? – kérdezte Hegedűs nevetve.

-          Megkeresni? Nem, barátom. Én meg fogom találni.

 

Az üzletember tovább nevetgélt.

 

-          Majdnem ezer év telt el. Meg akarja találni! Vicces!

-          Tud arról, hogy hány királypárti él ebben az országban? Vegyen komolyan egy pillanatra és képzelje el, hogy visszatér az Árpád-ház.

-          Hát lenne felfordulás, az biztos.

-          Nekünk bizonyítékunk van, hogy lehet leszármazott. Már csak keresni kell egyet. Milyen királyt óhajt?

 

Hegedűs már komolyan, tűnődve nézte a professzort. Neki is nagyszabású tervek kezdtek format ölteni a fejében. Összenéztek. Nem kellettek szavak. Létrejött a királycsinálók szövetsége.

 

-          Nos, egy apróság. Nekünk nem bizonyítékunk van jelenleg, hanem annak a másolata.

Részlet 9.

Kiléptek az ifjúsági szálló üvegajtaján, a portás le sem vette a szemét az apró tévéről. A fiúk tétováztak a főbejárat előtt.

-          Hol vegyünk kaját? Pizza? Amúgy azt ígérték, ellátást is kapunk, a lové elég kevés.

-          Pillanat – mondta Hódosi – nézek valami elfogadóhelyet. Ez előbb is eszembe juthatott volna.

-          Milyen elfogadóhelyet? Dollárral fizetünk, vagy mi? Én beváltom…

-          Élelmiszer-utalványokat kaptunk. A szponzor cég ezt adta. – elővette a telefont – megnézem, mi van a közelben. Azt eszünk, amit ott kapunk. –

-          Oké, főnök. Asszem a sört én állom.

-          Felejtsd el. Na, itt van, párszáz meter, Kocka Büfé. – elindultak az apró parkon keresztül, a lakótelep irányába.

 

A szálló a város egyik peremkerületében volt, csúnya épület, csupa szöglet és beton. Illett a környezetbe. A panelházak némelyike már barátságosabb külsővel bírt, színesre festett szigetelés és az erkélyeken, párkányokon növények mutatták, hogy egyesek nem adják fel. Egy kutyasétáltató nénivel találkoztak, a játszótéren ebben az időpontban épp kamaszok hintáztak. A Kocka Büfé három egybenyitott garázs volt az egyik ház aljában. A kirakatban még mindig karácsonyi izzósor világított, egy öntapadó tapétából felvitt rubik-kocka körül. Egyszer egy rajztanár kritizálta az alkotó perspektíva-ábrázolási ismereteit, de közölték vele, hogy itt mindenki szarik a perspektívára, és a csapos direkt túlszódázta a fröccsét.

Kevesen voltak a kricsmiben, három törzsvendég sörözött, a pultoslány a saját kínálatukat képező melegszendvicset ette és hallgatta a vitát. Átlagosan csinos és kivételesen kimerült volt. Tíz éve vendéglátózott, mindent tudott a fociról, a politikáról, a férfiakról, a hazudozásról. Tök mindegy, mekkora halat fogott, az a kérdés, mekkora jattot ad.

-          Jó estét! – enni szeretnénk valamit.

-          Tényleg? –

-          Ööö, úgy tudtuk, itt lehet… - Tihamér zavarba hozta gúnyosan csodálkozó lány.

-          Persze. Sajtos, sonkás, sajtos-sonkás?

-          Pizza?

-          Melegszendvics. Vagy: hidegszendvics.

-          Négy sajtos-sonkásat kérünk, elvitelre. – Hódosi elővette a tárcáját.

-          Azaz nyolcat – nem mindenki anorexiás, tanár úr!

-          Ok, legyen nyolc. Utalvánnyal fizetek.

-          Ne bassz! – a pultoslány dühösen nézett rájuk. Olyan rendesnek látszottak pedig… - komolyan mondom, lassan nem tudom hogy néz ki a forint! Tele vagyok játékpénzzel, még a borravalót is abba kapom! Ezzel fizetek a szállítónak, ebből veszem a wc-papírt. Hát senkinek nincs má’ itt kápéja?!

-          Elnézést, hölgyem, úgy tudtam, ez hivatalos beváltóhely… - Hódosinak ez a megjegyzése kissé mellbevágta. Hölgyem. Most szórakozik ez? Ha igen, akkor ugyanúgy ki lesz dobva, mint a többi nagyszájú seggfej. Nos, nem úgy tűnik. Megenyhült, végülis a vendéggel nem szokás így bánni, csak már a hatodik hosszúműszakot nyomta.

-          Igen, elfogadom, persze. Ebédidőben nagyobb a választék egyébként. Nagyon sokan járnak ide, olcsóbb, mintha főzne. Csak hát, valamit nekem is forintban kell fizetnem. A múltkor is több, mint két hónapot vártam, hogy kifizessenek aztán államkötvényt kaptam. Na mindegy, üljetek le, jó húsz perc és kész.

-          Két drehert is kérek.

-          Nane – Hódosi tiltakozni akart, de megadta magát – na, de… - sóhajtott és leült az egyik boxba.

-          Nem lehet alkoholt adni, csak kápéra. – Ki tudja, gondolta, hátha ellenőrök.

-          Persze, kifizetem – Tihi a zsebébe nyúlt – és egy doboz narancslét elviszünk majd.

Leült Bálinttal szemben, aki az ujjai között forgatta az üveget, bele se kortyolt. Azon gondolkodott, meddig lehet náluk a könyv. Nem kétséges, hogy szólni kell róla és eszébe se volt ellopni. Csak az a fránya hiúság!

-          Holnap körülnézünk még a helyszínen, aztán visszamegyünk az egyetemre, a lelettel – mondta.

-          Mennyi esélye van, hogy engedik majd kutatni?

-          Semennyi, kb. Esetleg nekem. – Hódosi nem akart hazudni. – Akkor is ez a helyes. A felvételek megmaradnak mindenkinek.

-          Az ásatást mi folytatjuk azért, ugye? Nekem kell a meló.

-          Tihi, az ásatásnak napokon belül vége, mindenképp. Jön Márk faterja az embereivel, és ennyi. – A fiú elhúzta a száját, nagyot húzott a söréből.

-          El kell adnom pár részvényt – sóhajtotta. – Pedig most nem jó ötlet.

-          Te tőzsdézel?

-          Ja, mondtam, hogy gazdasági tanulmányokkal is foglalkozom. Két éve kezdtem, az ifjúsági betéttel, amit a nagyi félretett nekem. Na, nem vagyok akkora király. A válság idején jól kerestem rajta, de amúgy szolid a gyarapodás. Igaz, a tőke is az volt.

-          Tele vagytok meglepetéssel. Kíváncsi vagyok a többiek mire jutottak.

Miután bőkezűen kifizették a vacsorát - ha már akkora csalódást okoztak – elindultak. A lány utánuk kiáltott - Délben nagyobb a választék! -

A nyomorultak kiszervezése a költségvetésből - elmélet

“Április közepéig kell megvizsgálnia Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszternek, hogyan fizethető ki pénzbeli ellátás helyett utalványban több szociális juttatás, így például a családi pótlék, a lakásfenntartási támogatás, a rendszeres szociális segély és az átmeneti segély - a kormány erről szóló döntése a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.” (Heti Válasz)

 

A hírrel kapcsolatos kritikus kommenteket nem a HV oldalán olvastam egyébként.  Bevallom, én is kiakadtam, aztán továbbgondoltam ezt a forgatókönyvet. Még mindig nem tetszik, de lehetne jó is, pedig nem lesz az. Már megint.

Unorthodox közgazdászok, és most nem a szent jobbra gondolok, pedzegetik már egy ideje, hogy a helyi pénzeké a jövő. Nálunk is van ilyen, máshol is. Az a jó benne, hogy nem lehet kivinni az érvényességi területéről. Lehet, de minek. Helyben marad és forog. Ettől nem lesz növekedés, de nem is biztos, hogy az a cél. Fontos eleme a rendszernek, hogy alulról építkezik, helyi kezdeményezések keretében indítják el. Verseny és együttműködés, a termékek és szolgáltatások minőségét ez a spontán verseny, valamint a bizalom és a közösségi hozzáállás biztosítják. A tisztességes kereskedelem kritériumai olyan színvonalon valósulnak meg, amilyen erkölcsi szinten a közösség áll. Szóval, ebbe is bele kell jönni…

Ennyit az alulról építkező, szabad polgárok önálló kezdeményezésein alapuló ideálokról. Kormányunk szemében ez maga az anarchia. Ugyanakkor a helyi pénz tetszik nekik. Végülis, Magyarország viszonylag kicsi hely, ne bonyolítsuk. Az alaptörvény szerint ugyan hivatalos pénznemünk a forint, de utalványokról nem esik szó.

Erzsébet utalványban fizetni a szociális ellátásokat zseniális ötlet. Nem pénzt bocsát ki, senki egy szót se szólhat. A kibocsájtó Nemzeti Üdülési Szolgálatot államosították, de azért mégsem az államháztartás része, azt hiszem. Tehát: az évi többszáz milliárdos tételt jelentő kiadásokat utalvánnyal kiegyenlítik. Eddig csak nyomda, adminisztráció és postaköltség. Az elfogadóhelyek bővítésén dolgoznak “a célzott felhasználás” érdekében. Az utalvány fizetőeszközzé válik, forog. A falusi kisbolt elfogadja, aztán felhasználja mondjuk a beszerzéseinél, vagy ezt adja magának fizetésként. Lesz cég, vállalkozás, amelyik gyűjti majd. Nem árt elegendő átfutási időt hagyni a NÜA-nak, hogy kicsit játszadozzon az egyenleggel. A munkaadók vásárolnak csekket, de ez az összeg visszaforog a felhasználás ütemében, úgyhogy még kockázatos a rendszer. Most számolgattam: a TESCO ha húszezer alkalmazottjának vásárol, az 1,2 milliárd évente. Közben beváltóhely is lett, szóval vannak lehetőségek…

Az állam nem azért adna utalványt, nehogy eljátékgépezzük, hanem a költségvetés egyensúlya miatt szükséges megszorítások helyett, úgy vélem. Meg esetleg egyes piacok megszerzése érdekében. Váratlan probléma (?) esetén, mikor ki kellene fizetni az utalványok ellenértékét, de nincs miből, végső megoldásként államkötvényt is adhat. Egy darabig foroghatnak a kötvények is, csak már magasabb szinten. A szegények ellátását ezzel nagyjából ki lehet szervezni a költségvetésből. Néhány trükk még biztos kell hozzá, de én nem vagyok közgazda.

Lehet, hogy túlbonyolítom. Mondjuk, megrendelik az utalványt az állami cégtől, de mivel állami cég, a kiegyenlítéssel lehet trükközni. Az elfogadóhelyek kiválasztásánál számos szempontot figyelembe lehet venni, de ha felülről jelölik ki, az rontani fogja a szolgáltatás minőségét. Mivel szociális juttatásokról van szó, ez nem szempont a konzervatív értékrend szerint.

 

A legnagyobb kockázat továbbra is a matematika.

 

Ez egy privát összeesküvés-elmélet volt. Valóságtartalma az elején idézett hír.

részlet 8

Hegedűs hamar lelépett, miután a professzorral beszélt. Hazamenni se volt kedve, de a barátnőjéhez sem. A nyakkendőt bedobta a hátsó ülésre és elindult kifelé a városból, hogy átgondolja a dolgoit kocsikázás közben. Az igazán férfias autókat szerette, de nem bánta, hogy megvette a hibridet. Jó benyomást kelt. Sokat várt ettől az üzlettől, és idegesítette, hogy hátráltatják. Nem elég, hogy megvan minden engedély, a tender az övék – vagyis a fővállalkozóé, de ez kb. ugyanaz – még kapargászó értelmiségiek is beleszólnának.  Nem mintha nem lenne ez fontos, de könyörgöm, miért nem ássák fel az országot ott, ahol épp úgyse történik semmi?

 

A fiára gondolt. Eléggé elcseszett gyerek. Az anyjára ütött, ami nem lenne baj, ha nem fiú lenne. Hegedűs ennyi idősen nem hogy fiú, de már férfi volt. Mindent meg akart adni a gyerekének, de azért valamit várt is volna. „Engem nem a pénz érdekel”. Mondta a kölyök. Hegedűs most is elnevette magát, mint akkor: „Mit gondolsz, engem érdekel? Csak legyen. Szép az a világ, amit te elképzelsz, a plázagatyádban, meg a baszott költséges műveltségeddel, édes fiam. Mi lesz itt húsz év múlva, mit gondolsz? Azt gondolod, én a pénzért csinálom, vagy drága öltönyökbe’ szeretek járni profi idióták közé?? Nem, ezt a családért vállalom. Már most 1200 hektár van a neveden. Úgy akarok megdögleni, hogy tudom, az unokám majd kilovagol a birtokra – addig leteszi a sportkocsit – és köszöntik az emberei, akik a földjét megművelik. Tisztelettel néznek a gazdára. Érted? Tisztelni fogják. Megköszönik, amit kapnak. Kikérik a véleményét. Tekintély, fiam. Érted? Teneked kell ezt elérni. Bár…” Nos, a gyerek nemigen hajlott a jó szóra. Túlkényeztette. Természetesnek vette, amiért az apja még küzdött, és nincs benne ambíció. Nyelvészkedik. Hát erről sok minden eszébe jutott Hegedűsnek, de pont nem az akadémikus tudomány. Sokat tűnődött, miképp lehetne jobb útra téríteni a gyereket, de nem akart a legdrasztikusabb módszerekhez folyamodni. Az anyja úgyis mellé állna. Egy kis munka, zsebpénzmegvonás. Teljesen véletlen persze, hogy pont az ő érdekeltségi körében szerzett nyári munkát. Akár meg is látogathatja, mint apa a fiát, vagy nem? Legalább körülnéz az ásatáson, meg feltérképezi, kit lehet megkenni, ha netán akadoznának a dolgok.

Betegség - ez is versike

A bejegyzést csak a szerzők láthatják!

A szegedi boszorkányok emlékére

 

Dörgedelmek sora zúdul

Szeged bűnös népére

vétkeiknek sokasága

az Úr türelmét elmérte.

 

Rácok, szászok, magyarok

Békében nem élhetnek,

míg a magtár üresen áll,

s nem jut kenyér a koldusnak

se ifjaknak, véneknek.

 

Sújtott aszály, elvert a jég,

figyeljétek a pap szavát:

Boszorkányok járnak köztünk,

ők hoznak rank átkot, halált.

 

Az lehet a tanács tagja, ki

bölcs, erényben kipróbált,

a közérdek ezt megkívánja,

hogy az árulást  feltárja.

A nép törvényért kiált.

 

A bűnűösök elfogatnak,

Vallomásuk jogszerű,

A tortúra során lassan

az igazságra fény derűl.

 

A Sátánnal szövetkezve

Elvitték a jó időt,

aszályt hoztak,

majd bűbájjal

kihívták a jégesőt.

Seprűn szálltak bujálkodni,

apróra megvallják,

megtagadták a szenteket, s

a Megváltót gúnyolták.

 

Döbbenve áll a sok polgár

ennyi aljas tett előtt, de

hitében még erősebben

tisztán áll az Úr előtt.

 

Fellobbanó máglyák körül,

áhítatos sokaság,

tort ül ismét a két isten:

Vakhit és Ostobaság.

részlet 7

Hódosi felidézte a szorgalmi időszak utolsó hetében folytatott megbeszélését Kelemen profeszzorral. A prof osztotta ki rá ezt a feadatot, és nem hagyott lehetőséget  Bálintnak, hogy ellentmondjon.  „A beruházónak a legmagasabb szinten vannak  kapcsolatai, Bálint. Kérte, hogy a feltárást mihamarabb kezdjük el, hogy szükség esetén módosítani tudják a terveket. Nem valószínű, hogy találtok valamit, épült már a körzetben bevásárlóközpont és egy konzervgyár is, de mindössze néhány szegényes sírt ástak ki a kollégák. Ennek ellenére nagyon fontos, hogy alapos munkát végezz.  A vállalat nem akar támadási felületet hagyni, kinek hiányzik egy rágalomhadjárat. A média mocskos dolgokra képes. Lesz néhány cikk persze, a sajtót én intézem.  Ezt nem kellene tudnod, de elmondom: én hoztam össze az igazgatót egy környezetvédő csoporttal is – régi jóbarátom vezeti – ők hatástanulmányt végeztek a területen. Nagyon fontos, hogy ez a vállalat és ez a beruházás a legjobb – megjegyzem megérdemelt – színben mutatkozzon. A tanszéknek is ez az érdeke, remélem értesz.” Nem akarta érteni, Hódosi Bálintot csak a régészet érdekelte, azt viszont felfogta, hogy támogatók nélkül nem maradna fenn a tanszék. Megígérte, hogy vezeti a nyári gyakorlatot. S most itt ült a diákokkal, akiket Kelemen osztott be mellé. Senki nem tud a könyvről, csak ők négyen. Kelemen meg is érdemli ezek után, hogy ne szóljanak neki, legalábbis egyelőre.  Pedig külön a lelkére kötötte, hogy ha néhány tárgy előkerülne, azonnal szóljon, mert akkor a polgármester is kimenne az ásatásra. A fotósokkal. Még hogy lúzer! Tudta, hogy Márknak igaza van és ez dühítette.

 

-          Kész, minden adat minden gépen, plusz egy biztonsági tartalék kártyán.- mondta Tihamér és elégedetten belekortyolt Livi kávéjába.

-          Akkor lássuk – Hódosi az ölébe vette a laptopját és az ágyra telepedett. A többiek is elhelyezkedtek, padlón, széken, ágyon – szerencse, hogy van köztünk nyelvész is.  Le tudjuk fordítani?

-          Latin kézirat, gyakorlatlan írás, de jól olvasható, már ami megmaradt belőle.

-          Már fordítom is!  -szólt közbe Tihi.

-          Te tudsz latinul? – csodálkozott Hódosi.

-          Nem, google fordító...

-          Úgy kezdődik: esküm szerint Rixa hercegnő titkát megőriztem. Én ugyanis tudok latinul. – Márk önelégülten vigyorgott – Folytathatom, tanár úr?

-          Csak tessék, figyelünk. – Hódosi különösen figyelt, mivel ő is elég járatos volt a latinban.

 

A fiú akadozva olvasta fel a hiányos szöveget:

 

 

 

 

Esküm szerint Rixa hercegnő titkát megőriztem. Atanáz, a .....  Isten és a ..... klérus...... szolga.......... a Városból az udvarba.

I. Béla, Isten kegyelméből Magyarország királya nemzetsége fennmarad ... a pogányok dúlása után, ha a királyi ház el is veszne. ..... veszély................. hűséggel

............ árulás................ ,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,

...... fel nem jegyzi.................. feledés és élet .....................

 

 

A hercegnő nemesi levele ..... Az oklevél tanusítja, hogy a négy torony városa.. püspök... terület...... fekszenek ősei birtokai. A földet én kaptam Őfelségétől szolgálataimért, az ........ nevére. ........szerint ........ nemzetség jogán. Pecsétje lesz .............

........... Rixa származása ....... tud..  a név rejt.

 

Adjon a .................... mindaddig ő ........................ tanú.

Isten óvja a királyi házat.........................

 

-          Basszus – mondta Tihi, mikor Márk befejezte. A többiek elsőre még ennyit se tudtak kinyögni. Hódosi a képernyőjét bámulta, kereste a hibát a fordításban, de nem találta.

-          Csak nem az Árpád-ház egy hajtása? I. Béla felesége volt a lengyel Rixa, de ilyen nevű a lányukról nem tudunk semmit. Ez szenzációs lenne!

-          Igen, Livi, lehet. Némelyik krónika Béla hat gyerekét említi, de csak ötnek a sorsáról tudunk valamit. – Bálint folytatta – Az adatok stimmelnek, 1061-ben volt egy pogánylázadás. Vagyis inkább pogány-petíció, de ezt biztos tudjátok. – Hogyne – jegyezte meg Tihamér némi iróniával - Ez a pap akkor azt gondolhatta, hogy tartós belháború vár az országra. Inkább törölte volna a hercegnőt, hogy életben tartsa?

-          De milyen nemesi levelet adott? Lopott egyet, vagy mi?

-          Ugyan Tihi, ne légy naiv. Ma az excell bír el mindent, akkor meg a pergamen. Mit gondolsz, hogy lehetett szert tenni dicső ősökre? Úgy látszik, az az atya is így jutott volna címhez. Kap a királytól egy birtokot és írat hozzá oklevelet. Megszerkesztheti a saját leszármazását akár, ha nem akar felkapaszkodottnak látszani.

-          Csúcs. És még nyálas szöveget is írnak hozzá. Éhes vagyok.

-          Szerezzünk valamit. Utána folytatjuk. Ti maradhattok, hozunk pár szendvicset nektek is -  Bálint és Tihi már ott se voltak.

 

Márk és Livi közben a többi felvételt nézték. A lány a szőnyegen ült, a fiú mögé hasalt az ágyra. Livi mellei és a képernyő között ingázott a takintete.  Az írás nagy része elmosódott, az oldalak lassan porladtak, itt-ott hiányzott belőlük. Egy halvány rajz kivehető volt minden lapon. Kör, keresztmintával négy részre osztva. A négy mezőben napkorong, hold, csillag és egy koronás madáralak. A függőleges átmérő lefelé és felfelé is folytatódott. Felül keresztet formált, lent többfelé ágazott.  Kétoldalt rovás-szöveg keretezte a mintát. A hercegnő pecsétje.

 

-          Ne szuszogj a nyakamba – mondta zavartan a lány és arrébb fészkelődött – nem tudok figyelni.

-          Én sem. Ez jelent valamit, nem gondolod?

-          De, csikiz ha a nyakamba lihegsz.

-          Tényleg? A női test olyan megtévesztő, bocs. – azzal átült a szembe a fotelba és vigyorogva szemezett a lány pólójával, akinek ettől még keményebbek lettek mellbimbói. – Hol is tartottunk? Így tudsz figyelni?

A negyvenhétezerről és az alattomos paradigma-váltásról

A negyvenhétezerről és az alattomos paradigma-váltásról

 

            Heves társadalmi vita zajlik arról, hogy meg lehet-e élni a közmunkások béréből, kecskével vagy anélkül, és ha nem akkor hogyan. Felesleges Pintér, Zsiga és a többiek véleményét figyelembe vanni, amúgy sincs nekik sem ilyen irányú tapasztalatuk, sem különvéleményük; az összeg pedig nem megélhetésre lett szánva.

            A sok anyázás, mém, sírvaröhögés közben elfelejtjük feltenni az alapkérdéseket. A változásokat már nem a „jogos-e, helyes-e?” kérdés mentén vizsgáljuk. Ez ijesztően példázza a közgondolkodás átprogramozásának sikerét. Ebben a rendszerben erkölcsileg erodálódunk. Az országos, mindenre és mindenkire kiterjedő általános megújulás kitörése előtt mind a jog,  mind a közvélekedés elfogadta az alábbi tételeket:

  1. Munkáért munkabért kell fizetni.
  2. Az adóforinjainkból közös dolgainkat finanszírozzuk (oktatás, árvízvédelem, hadsereg, múzeum stb), honfitársaink egy részének az a munkája, hogy ezen állami és önkormányzati feladatokat ellássa, mindannyiunk javára.

Fenti két tétel többé nem igaz.

  1. Munkáért nem feltétlenül jár munkabér.
  2. Az állam beszedi a (megemelt) adókat, majd eldönti, hogy ebből mennyi közfeladatot és mi módon hajlandó ellátni.
  3. Amire nem jut, azt törlik a feladatlistából, mi meg elnézést kérünk.

Természetes, hogy az állam az önmagára rábízott, mondhatjuk, hogy nagyvonalúan felvállalt feladatok elvégzésére munkanélkülieket alkalmaz, hiszen a többiek nem érnek rá, mert dolgoznak máshol.  A gátépítésre felvett munkanélküli a régi elvek szerint teljes jogú munkavállalóvá válna, aki munkájáért munkabért kap. Legalább minimálbért.

            Cinikus érv az, hogy a versenyszférába kívánják terelni őket. Először is nincs ott elég munkahely, másodszor, ha lenne, akkor munkaerőhiány is lenne és – a kereslet-kínálat természetes szabálya szerint – kénytelenek lennének tisztes bért fizetni ott is, ahol most nem.

            Amennyiben szó nélkül elfogadjuk az új rendet és megszokjuk azt, cinkosai leszünk a saját erkölcsi leépülésünk és elhülyülésünk előmozdítóinak..

 

Logikusan:

  1. Erdőgazdálkodásban, mezőgazdaságban, vízügyben, állami beruházásokon, melyek mind a közjót szolgálják, alacsonyabb fizetést lehet adni, mert így spórol az állam, a dolgozók meg úgyse találtak addig munkát.
  2. Az oktatás, egészségügy szintén közpénzből finanszírozott állami feladat.
  3. Mi az akadálya annak, hogy az állami iskolában tanító pedagógus, vagy a konyhásnéni közmunkás bért kapjon? Hiszen elhelyezkedhetne a munkaerőpiacon is. (étterem konyhája, magániskola) A kórházi karbantartó lehetne munkanélküli villanyszerelő is, olcsóbban. A nővérhiány megoldható egy gyorstalpalóval.

Logikus? Szerintem igen. Így képzeljük a jövőt? Én sajnos így képzelem, de nem tetszik.

A segélyért munka és a segély helyett munka programok lényegileg különböznek. A segélyezettek igenis hasznossá tehetik magukat, települést rendezhetnek, részt vehetnek a szociális ellátó munkában, nyüzsöghetnek szülői vállalásokban vagy nyugdíjaskörben, feladat mindig van. Ezt helyben érdemes megszervezni, nem megyei lapátelosztó hivatalokon keresztül. A teljesen felesleges társadalomkutatók és gyanús bölcsészek már vizsgálták ezt a kérdést, én most nem részletezem. Ez volna a segélyért munka. Jogos elvárás, mert lehet, hogy nem tehet a helyzetéről, de ezzel úgyszólván megköszöni, hogy a jövedelmünkből támogatjuk. (vagy hamarosan én köszönöm így meg a segílykémet, és próbálok hasznos maradni, ki tudja). Ennek megértéséhez persze határozott különbséget kell tenni a haszon és a társadalmi hasznosság között.

A segély helyett munka elég egyértelműnek látszik, legalábbis eddig az volt.

Komolyan képzeljünk el egy lehetséges példát: mondjuk tízezer közmunkás erdőt telepít 47 000 Ft-ért, gyatra munkabiztonsági és egészségügyi körülmények között (ám erős rendőri felügyelettel??) az EU környezetvédelmi vagy egyéb alapja nagyrészt finanszírozza a beruházást. Mennyire hasznos ez a társadalomnak?

  1. Jobb levegő.
  2. Szaporodó vadállomány

Az állam haszna?

  1. Idővel kitermelhető fa.
  2. Addig értékesíthető CO2 kvóta.
  3. A vadállomány, természetesen. (kérem, miniszterelnök helyettesúr, nem kilőni mindet!)

Megjegyzem az is elég lehangoló, hogy az állam és a társadalom (ha úgy jobban tetszik: nép, zemberek) érdekei, elvárásai és a javakhoz való hozzáférése ilyen nagy mértékben eltérnek.

Az erdőt NEM munkanélküliek telepítik. Munkások. Az a dolguk, hogy fákat ültessenek. Meglehet, sokuk korábban is ebből élt, csak akkor még rendes bérért alkalmazták. Ugyanez megtörténhet az építőipari szakmunkással is, aki majd hidat, stadiont, gabonatárolót épít.

Előre látható, hogy a többszázezres közmunkaprogram, ami piaci szereplőket szorít ki bizonyos területekről– vállalkozásokat és alkalmazottakat egyaránt – miközben másutt magáncégeket is bevon: le fogja nyomni a béreket. Ezt az eltérően megállapítható minimálbér bevezetése fogja törvényesíteni. Hamarosan nem azt kérdezzük, hogyan lehet megélni a közmunkás fizetéséből, hanem hogy mire elég a 47 000 Ft munkabér.

Ez lesz az erkölcsi romlásunk büntetése, ha nem állunk ki egymásért, amíg lehet.